"Nem hagyom magamat eltántorítani!
Az történt, hogy @Esmeralda sütis blogjából ihletet kaptam, gondoltam, mintegy egy év után sütni fogok: almás pitét. Ez volt két hete, eddig itt tartok:
1. Elolvastam a receptet, kell hozzá kocka Rama. Jó, veszek. Hazaviszem. Ja, hogy kettő kellett volna. Na, majd holnap.
2. Egy hét múlva beszerzem a második kocka Ramát is.
3. Kell hozzá kapcsos tortaforma. Az van, vagy hat éve kaptam ajándékba. Mire férjem: szerintem valakinek odaadtuk, mert úgysem használjuk. Feltúrom a konyhaszekrényt. Nincs meg.
4. Két nap múlva. De megvan! Viszont van benne egy póktetem. El lehet úgy mosni, hogy legyen gusztusom enni utána a sütiből? Súrolom, sikálom. Fogjuk rá.
5. Végezzünk érdemi munkát is, megpucolom az almákat. Esmeralda azt írja, hogy nagyon vékonyra kell szelni. Veszem elő a tutijó, szuperéles zöldségszeletelőt, azzal ripsz-ropsz meglesz.
6. A szeletelő túl vastagra vágja. Na jó, akkor elmosom és visszarakom a dobozba. Megakadt, nem megy bele. Dehogynem, csak nyomni kell. Jujj, ez fáj! Basszus, a szeletelő éle beleállt az ujjamba.
7. Az ujjamból ömlik a vér, a lányom örül, hogy ragtapaszozhat – na de hogy fogok így tésztát gyúrni? A vér jó a sütibe? Kicsit megbolondítja, nem?
8. A rakás alma megpucolva megbarnul, meg mit tudom én, mi baja lesz, sosem tartogattam még. Így nem maradhat. De még mindig vérzik az ujjam.
9. Az almákat késsel felszelem, lefahéjascukrozom, közben közelharcot folytatok a lányommal, hogy nem kell az egész doboz ragtapaszt ráragasztani az ujjamra.
10. A fahéjas-cukros almaszelet addiktív – sose kóstoljátok meg! Óriási önuralomról téve bizonyságot a sütihez elkészített almaszeletek 2/3-át meghagytam és a tálat bevágtam a hűtőbe.
11. Ma már nem vérzik az ujjam, ma megpróbálok eljutni a tésztagyúrásig.
1. Elolvastam a receptet, kell hozzá kocka Rama. Jó, veszek. Hazaviszem. Ja, hogy kettő kellett volna. Na, majd holnap.
2. Egy hét múlva beszerzem a második kocka Ramát is.
3. Kell hozzá kapcsos tortaforma. Az van, vagy hat éve kaptam ajándékba. Mire férjem: szerintem valakinek odaadtuk, mert úgysem használjuk. Feltúrom a konyhaszekrényt. Nincs meg.
4. Két nap múlva. De megvan! Viszont van benne egy póktetem. El lehet úgy mosni, hogy legyen gusztusom enni utána a sütiből? Súrolom, sikálom. Fogjuk rá.
5. Végezzünk érdemi munkát is, megpucolom az almákat. Esmeralda azt írja, hogy nagyon vékonyra kell szelni. Veszem elő a tutijó, szuperéles zöldségszeletelőt, azzal ripsz-ropsz meglesz.
6. A szeletelő túl vastagra vágja. Na jó, akkor elmosom és visszarakom a dobozba. Megakadt, nem megy bele. Dehogynem, csak nyomni kell. Jujj, ez fáj! Basszus, a szeletelő éle beleállt az ujjamba.
7. Az ujjamból ömlik a vér, a lányom örül, hogy ragtapaszozhat – na de hogy fogok így tésztát gyúrni? A vér jó a sütibe? Kicsit megbolondítja, nem?
8. A rakás alma megpucolva megbarnul, meg mit tudom én, mi baja lesz, sosem tartogattam még. Így nem maradhat. De még mindig vérzik az ujjam.
9. Az almákat késsel felszelem, lefahéjascukrozom, közben közelharcot folytatok a lányommal, hogy nem kell az egész doboz ragtapaszt ráragasztani az ujjamra.
10. A fahéjas-cukros almaszelet addiktív – sose kóstoljátok meg! Óriási önuralomról téve bizonyságot a sütihez elkészített almaszeletek 2/3-át meghagytam és a tálat bevágtam a hűtőbe.
11. Ma már nem vérzik az ujjam, ma megpróbálok eljutni a tésztagyúrásig.
Nem hagyom magamat eltántorítani!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése